2014. július 30., szerda

Óriási táska

Óriási, pakolós táskát varrtam, melynek alapja egy tejeskávé színű desinger pamutvászon. Megrendelőm rámbízta a táska díszítését. Mintaként a drezdai tányér technikát választottam, de csak felezve. Külön kérés volt, hogy ha a megajándékozott emlékezzen - a táskán túl - arra, hogy kitől kapta. Így gondoltam a falu nevének belehímzésére.
Pozitív visszajelzést kaptam és ez nagy öröm nekem! Azon túl pedig nagy lendületet is ad a következő munkámhoz!
 A táska méretei 44,5x33,5 cm, talpszélesség 8 cm és a fül hossza, ami dupla 80 cm. Belül két zseb van. Egy kisebb s egy nagyobb. Cipzárral záródik.
 
 

2014. július 26., szombat

Régi álom!

Kislányom már régóta szemezett egy ilyen ceruzatartóval, amit HappyPatch by Adri oldalán láttunk.  Sokszor elhangzott: " Anya varrj nekem egy ilyet! " Amikor pedig két hete a balatonszemesi vásárban Fanninál meglátta már tudtam, ha hazaérünk a varrógép elé ültet. Így is lett! A textilek közül kiválasztotta a számára legszebbeket és fel sem állt mellőlem, amíg készen nem lettem. Persze én is élveztem a varrást és közben beszélgettünk egy jót is. Örülök, hogy elkészült! Már azt is tudom, hogy nem ez lesz az utolsó! Legfőképpen azért, mert van egy kisfiam is, aki majd később remélhetőleg szeret rajzolni. 
 
12 db színes fér el benne. Feltekerhető. Jól tárolható és mindenhová könnyedén magunkkal vihető.
 
 
 

 
Tökéletes ajándék lehet gyerekek számára!
 
Egyébként Adrihoz és Fannihoz érdemes bekukkantani! Szuper ügyesek!
 
 
 

 

2014. július 25., péntek

Nagy, mint az elefánt!

Nagy táskát készítettem, amiben minden elfér! El tudom képzelni nagyobbacska lányoknak, amint szakkörre, edzésre vagy netán csajos bulikra viszik magukkal.
Akár kisgyermekes anyukáknak is ajánlhatom, hogy csemetéik dolgait belepakolják!
Jó minóségű desinger textilből készült, amit Nellitől rendeltem.

Patenttal záródik. két füle van, amivel vállra akasztható.
Méretek: 33 cm széles, 33,5 cm magas, 10 cm talpszélesség, 69 cm fülhossz-duplán.
 
 
Még nincs gazdája!
Érdeklődni, lehet a blog bal oldalán lévő elérhetőségeken!
 
 

2014. július 16., szerda

Vidám, nyári táska

Orsinak nyári táskát készítettem. Vidám, könnyű textilt választottam hozzá. A színei is a nyár hangulatát idézik elő, pláne a virágmintákkal díszítve.
Mágneszárral záródik.
Méretei:
Fönt 30, lent 34cm széles.
Magassága 34 cm.
Talprész 8cm széles.
A fül hossza 77 cm.