2014. március 27., csütörtök

Textílszövött táska összehajtva

Már régebben készítettem a táskán lévő textílszövést, amit Katától tanultam egy varrós délutánon. Aztán félretettem, hogy majd alkalom adtán felhasználom. Ma jött el ez, így felkerült egy összehajtható táskára. A táskán található egy nagyobb és két kisebb zseb. Kiválóan használható bevásárlásra, de kényelmesen elfér egy másik táskában is.


2014. március 24., hétfő

Tavaszi táska

Már régóta meg van ez a nagy, virágos anyagom. Táskát szerettem volna varrni belőle. Csak a virágos anyaghoz, színben illő másik textil hiányzott. Aztán egyszer csak egy ismerősöm meglepett egy darabka, barna, maradék anyaggal. Azonnal tudtam, hogy ez az, amit kerestem! Neki is láttam a táska elkészítéséhez.
Az ÖTLET NEM A SAJÁTOM! Interneten böngészve találtam rá régebben. Sajnos nem jegyeztem meg, hogy hol, de minden esetre hálás vagyok, hogy rábukkantam és az ott található szabásminta alapján elkészíthettem.
Nekem így sikerült!





2014. március 18., kedd

Cicás táska

Egy kislány anyukája keresett meg két hete azzal a kéréssel, hogy készítsek lánya számára cicás farmeráskát. A sárga és a farmer kettőssége jellemezze a táskát, mert Csenge ezt szeretné. 
Megálmodtam és ilyen lett! 
Köszönöm a bizalmat!


 

2014. március 17., hétfő

Középső csoportosok kokárdája

A nemzeti ünnepünk elteltével sikerült levarázsolnom Jázmin kabátjáról a saját készítésű kokárdáját.
Bizony ő készítette!
Az óvó nénik idén ezt jelképet varratták meg a gyerekekkel. A munka oroszlánrésze a piciké volt. Szerintem nagyon jól sikerült!


  

2014. március 13., csütörtök

Nem esett messze az alma a fájától!

A minap elém állt Jázminka, hogy szeretne ő is varrni valamit. Együtt kitaláltuk, hogy egy pénztárca lesz a remekmű. Kiválasztotta a filcanyagot és a hozzá illő gombot. Én pedig addig kiszabtam a pénztárcát. Megtanítottam, hogy hogyan kell öltenie. Majd kezdődhetett az alkotás!
Szerintem a végeredmény nagyon szép lett, főleg egy 5 éves kislánytól!
Én büszke vagyok rá!




2014. március 12., szerda

Március 15.

Mostanában ezzel foglalatoskodtam:

A kislányomék néptánccsoportja táncol a március 15-ei ünnepélyen. Az óvó néni kérésére szívesen segítettem az előkészületekben. Pártát és mellényt varrtam, majd gyöngyökkel, flitterekkel díszítettem.